Küldetésünk

A Bástya Terápiás Közösségi Alapítvány 1997-ben alakult meg egy elhívott ember munkája nyomán, aki elhatározta, hogy támogatást nyújt mindazon embereknek, akiknek segítő kézre van szüksége a bajban. Azóta az Alapítvány sikerrel valósított meg számos segítő programot.

Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatták, hogy egy családban a válság még jobban jelentkezik akkor, ha az a család nem tartozik egy értékelvű közösséghez. Ezért – látva a kiírást – gondoltuk, ez egy remek lehetőség arra, hogy megmutassuk, milyen ereje van a közösségnek és a hit erejének, ami alapot ad számunkra, és iránymutatást a mindennapok munkájához.

A megpályázott és elnyert projekt célja, hogy ösztönözzük, segítsük egy olyan közösség kialakulását a Szent Miklós lakótelepen és annak környékén, melyben az ott élők élményekkel gazdagodnak, magukénak érzik lakókörnyezetüket, településüket, növekszik társadalmi tudatosságuk, felelősnek érzik magukat egymásért. A műszaki tartalmú pályázatok után ez egy új lehetőség, most nem a technika, hanem az ember áll a középpontban. Lehetőség nyílik arra, hogy az itt lakók, az Ittlakók, Önök segítségével Lakótelepünkön élők mindennapjait tegyük jobbá, kellemesebbé.

A Projekt a Társadalmi Megújulás Operatív Program, Lakóközösségi programok és kezdeményezések támogatása a Közép-magyarországi Régió területén (TÁMOP 5.5.4-13/1) keretében 27.339.842 Ft támogatási összegből valósul meg 2013.12.01-2015.06.14. között.